A kezdet kezdete

2010.10.08. 12:21

Megkaptuk a visszajelzést a Bosch-tól, elfogadták a nevezésünk, mégpedig 1-es rajtszámmal. Nomen est omen, ezek után kötelező nyerni :)

Minden kedet nehéz, most mégis van egy kis előnyünk tavalyhoz képest, mégpedig van egy tavalyi elektromobilunk. Mint ahogy a forma1-ben itt is szükség van újításra és apróbb változások is vannak. A bosch részéről kicserélrék a tavalyi hajtást. A II. elektromobilon PSB 18 Li-2 akkumulátoros ütvefurógép gondoskodott a hajtásról, a mostani versenyen egy PSR 18 Li-2 akkumulátoros fúrócsavarozó teszi majd ugyan ezt. Tavalyihoz hasonlóan 6 db ilyen furót biztosítanak nekünk, ennyivel lehet majd meghajtani az elektromobilt. Mivel alapvetően meg voltunk elégedve a tavalyi járművel, ezért van néhány dolog, amihez nem nagyon nyúlunk: váz, kormányzás, fékek, ülés. Ezek a részek fontosak, de ahhoz, hogy a versenyt megnyerjük a hajtásnak kell tökéletesen működnie, a legkevesebb veszteséggel. Ez a lelke minennek. Lehet szép a kasztni, lehet tökéletes kormányzás és fék, ha nem megbízható a hajtás. Idén erre kell majd sok-sok figyelmet szentelnünk.

Addig is néhány kép a tavalyi elektromobilunkról, amikor még a legelején jártunk:

A képek 2010 tavaszán készültek.

 

Az első versenyt 2009-ben rendezték. Akkor még a csapat tagjai, mint szervezők vettünk részt. Miskolc belvárosában megrendezett verseny nagyszerűen sikerült, és a különböző járgányok láttán nekünk is kedvünk támadt megépíteni a sajátunkat.

Így elhatároztuk, hogy a 2010-ben megrendezendő II. elektromobil versenyre már benevezünk, mint csapat. Fogok még szót ejteni erről a versenyről is, előljáróban annyit, hogy a nevezett több, mint 60 csapat közül sikerült bejutnunk a legjobb 20-ba.

A Miskolci Bosch újra meghirdette a versenyt, immár a 3-at, amiről most sem szeretnénk lemaradni, így a nevezés beadva, jöhet a tervezés, szponzorkeresés és minden egyéb csapatmunka és egyéni tervezés.

( Akinek esetleg felkeltettem az érdeklődését a versenyre, az itt találhatja a verseny kiírást: http://www.bosch-elektromobil.hu/ )

süti beállítások módosítása